Egyszer volt, hol nem volt…éltek a vízcseppek a hegyekben. Kicsit már unatkoztak a faleveleken, a füvön és a köveken üldögélni, gondolták, elmennének valahová? De hogyan?
Álljunk össze, fogjuk meg egymás kezét, menjünk együtt. Így is tettek. Ahogy összeálltak, sokan voltak és kicsit fel is emelkedtek. De nem haladtak sehová.
Kérjük meg a szelet…vigyen el bennünket valahová-mondták és a Szél fel is emelte őket és utazni kezdtek.
Ahogy utaztak, egyre többen csatlakoztak hozzájuk, szép nagy felhő lett belőlük.
Erősen fogták egymás kezét, le ne essenek. Néha lenéztek.
Elszálltak egy nagy víz fölött, akkor sokan úgy gondolták, szeretnének oda lemenni és összkapaszkodva leugrottak…bele a Dunába! A Duna örült, mert egyre nagyobb lett.
Tovább repültek.
Látták, emberek néznek fel rájuk: Te szél, menj csak le! Hallgasd meg, miről beszélnek?
Azt mondják: jajaj, csak ne essen ebből csúnya felhőből, mert gyereknap van és a bölcsibe jönnek a lovacskák!
A cseppek még jobban összekapaszkodtak, le ne essenek, de azért kicsit szomorúak voltak: nem szeretik őket az emberek.
Tovább repültek. Megint látták, többen néznek felfelé: Te szél, hallgasd meg megint, mit mondanak?
Azt mondják: jaj! Bárcsak esne abból a felhőből, csak a szél el ne fújja! Kipusztulnak a fák, kiszáradt a fű és a virágok!
Hú, megörültek a cseppek! Elengedték egymás kezét és gyorsan el kezdtek leesni!
Az emberek beszaladtak, de csak az eresz alá, onnan nézték: esik. Végre! És cseppek örültek. Bebújtak a fűbe, fába, aki nem fért el, az pocsolyát csinált! De jó abban gumicsizmában énekelni: esik eső karikára…!
Aztán, ha megunták, megint megkérték a szelet, vigyél bennünket a magasba, vándorolni szeretnénk!
És mentek, mentek.
Aztán egyszeriben hideg lett. Jól összefogóztak. Te szél, már megint minket néznek az emberek, mit beszélnek?
Azt mondják: valami karácsony jön…de szép lenne, ha havazna.
Hát, azt mi nem tudunk, mondták a vízcseppek…és szomorkodtak.
Csak próbáljátok meg, mondta a szél, ugorjatok le.
Van valami varázsló, valami Télapó…ő segít.
És vízcseppek elengedték egymás kezét és leugrottak: jééé, de szép vagy! Milyen csillag lettél!
Kiabálták egymásnak! Te is! Te is! És fehér lett a föld.
Aztán ha megint elunták magukat, szóltak a szélnek: vigye őket vándorútra.
Ez az vízcseppek meséje.
